A szíved majd meghasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült
elfelejtened és meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és
hamar túl tetted rajta magad. De ekkor, meghallasz egy zenét. Csak pár
másodpercnyit belőle, és a gondosan óvott sebek, felszakadnak. Azt
hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. És ez valamilyen szinten igaz is.
A fájdalom teljesen soha nem fog
elmúlni, a seb, ha be is gyógyul a sebhely az ott lesz. És akárhányszor
meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy
róla legyen szó csak azt a bizonyos nevet.. Arról is csak ő fog eszedbe
jutni, és a sebek ismét felszakadnak. Akaratlanul is, de belegondolsz,
hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni vagy akár látni is,
még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne maga a tudat is hogy vele
lehetsz.. Ekkor nem tudsz ép ésszel gondolkodni, beleőrülsz újra és
újra, hogy mással van. Az jár mindig a fejedben, hogy vajon hol
ronthattad el, mit nem tettél meg érte.. De aztán rájössz arra amit ő
mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. Mert
szereted. Ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb
sugarát, te ismét boldog vagy, és amikor megkapta, amit akart újból
tovább áll és megint kezdődik minden elölről..